Csokoládéfelvert tortalapot háromrétegű konyakos meggyszemekkel dúsított párizsi krémmel töltünk meg. A töltött tortát ugyancsak párizsi krémmel kenjük körül, úgy, hogy a felső széle éles, az oldala pedig egyenletes sima legyen.
Dermedés céljából hűtőszekrénybe tesszük. Miután a hűtőből kivettük, pár perc elteltével mártócsokoládéval áthúzzuk. Az áthúzást azért nem végezhetjük nyomban a hűtőből való kivétel után, mert meg kell várnunk, míg a torta felülete felveszi a munkaterem hőmérsékletét, mert ellenkező esetben a torta áthúzásakor pára keletkezik és a csokoládé fénytelenné válik.
A torta díszítéséhez szükséges kellékeket előre elkészítjük, um.: szegfűket, hajlított marcipáníveket, a már ismertetett módon. A 60-as számot csokoládélemezből vágjuk ki, felületét bearanyozzuk széleit cukormázzal pontozzuk körül.
A marcipánívek hajlataiban látható tölgyfaleveleket a következőképpen állítjuk elő: selyempapírba göngyölt hengerre 5-6 cm széles selyempapírcsíkot helyezünk és erre fecskendezési eljárással tölgyleveleket alakítunk. Dermedés után belakkozzuk.
A makkokat halványzöldre színezett marcipánból formázzuk. Az egyik végüket csokoládéba mártjuk és csokoládédarába nyomjuk. A másik végüket pedig barna festékkel árnyékoltan permetezzek. Száradás után lakkozás.
Elkészítjük a tojásfehérjés cukormáz anyagot és hozzáfoghatunk a torta díszítéséhez.
Marcipáncsíkot nyújtunk, azt papírcsíkra helyezzük, recés nyújtóval keresztbe vonalkázzuk, majd egy másik papírcsíkkal beborítjuk és ezzel együtt átfordítjuk. Tetejéről a papírcsíkot lehúzzuk, széleit egyenletesre vágjuk. A felső szélét 1 cm kihagyással félkörben kiszúrjuk. Ezután a torta külső kerületét cukoroldattal vékonyan bekenjük és a papírcsík segélyével a marcipánszalagot körben a torta oldalához ragasztjuk. A félkörök vonalait arabeszk fecskendezésekkel díszítjük. Pontosan a torta tetejének közepére szabályos kört rajzolunk, melyet cukormázzal berácsozunk és körülpontozunk. A kör külső részét 16 arányos részre jelöljük. E jelölések figyelembevételével kezdjük meg a csipkeutánzat fecskendezését. Ennek befejeztével a már ismertetett módon ráhelyezzük a szalaggal átkötött szegfűcsokrot és felragasztjuk a 60-as számot.
A torta szélét párizsi krémmel fecskendezzük és közben felragasztjuk párosítva a marcipáníveket.
Az üregeket mintázott csövön át megtöltjük, cukormázzal berácsozzuk, széleit szaggatott vonalazással szegélyezzük. A hajlatok tövébe tölgyfalevelekkel makkokat ragasztunk.
A tortát csipkés papírra helyezzük, az alsó kerületét szaggatott csokoládéfecskendezéssel díszítjük.