Festmény a Hercegprímás utcáról, háttérben a Mátyás-templom.

A legtöbb megrendelés karácsony, újév és farsang idejére esik. Szokás volt már akkor is, hogy az ünnepi diós- és mákospatkót cukrásztól vásárolják. A farsangi idényben tortákat, fánkokat, fagylaltot, különböző krémeket, bonbonokat, nem egy esetben hidegkonyhai készítményeket is itt szereztek be. Családi ünnepeken szokás volt jókívánságokat kifejező feliratok alkalmazása, a cukrász - kívánságra - edényeket, poharakat, evőeszközt is kölcsönzött abban az időben.
Ami a Ruszwurm vendégeit illeti, az előkelőségek, főhercegek, grófok innen vittek cukorkát a királyi család tagjai, a Mátyás templom vagy a budai vár miniatűr képével díszített dobozokban. Ferenczy Ida naponta vásárolt reggelit Erzsébet királynénak, jegeskávét, lehelletkönnyű, finom illatú kuglófot és üdítő fodormenta rudacskákat. Ruszwurm készítményeit vitte magával útravalóul akkor is, ha elutazott Budáról.
Az öreg Ruszwurm jellegzetes alak volt fehér köténynyel és fehér sapkával, hófehér bajusz nyúlt le szája két oldalán, haja is fehér. Feleségéről pedig így ír a krónikás: "Ősz hajú, Filigrán alakú, tipegő nénike... Régidivatú a ruhája, antik fekete tű csillog a nyakában, mintha ittfelejtették volna a biedermeier világból." Nádas Sándor így emlékezik rá: "Néha kijön a konyhából egy egész öreg nénike. Hajlott már a háta. De nagyon rendes és tiszta. Süteményeket hoz ki egy nagy tálcán. Leteszi és kisiet. Nagyon szégyelli magát a sok ember előtt, pedig ötvenhatvan éve megszokhatta már."

Ilyen volt a Ruszwurm a 60-as évek elején.

Egy alkalmazott emlékét is felidézzük: a finom mozdulatú, halk beszédű Weinberger Heléna 42 esztendőt töltött a cukrászdában. Mindig hófehér csipkével díszített ruháiban, aranyszőke hajkoszorújával fejedelmi szépség volt, az üzlet folyton mosolygó lelke, igazi központja.
Ruszwurm 1922-ben viszszavonult, üzletét kipróbált munkatársára, Tóth Ferencre bízta, aki nemcsak megtartotta a színvonalat, hanem továbbfejlesztette. Mint segéd 1909-től dolgozott a cégnél, tanuló korában szolnoki mesterénél bonbonkészítés közben fütyülnie kellett.

(Gundel Imre - Harmath Judit: "A vendéglátás emlékei", Közgazdasági és jogi könyvkiadó, 1979.)

következő oldal