A klasszikus burgonyás és tepertős pogácsa, ahogy nálunk készül.

      A pogácsa, mint pékáru mindig is közkedvelt volt a magyar lakta tájakon. Nagyon sok gyerekmesénk kezdődik azzal, hogy a világgá ment, szökött, vagy zavart kis hős hamuba sült pogácsával telt tarisznyával indult az ismeretlenbe. Mégis a második világháború után vált a legnagyobb sztárrá a pogácsa. Először a hosszú szakszervezeti értekezleteken tűnt fel fehér tányérokra rakva a vörös-bordó abrosszal terített tárgyaló asztalokon. A pogácsahalom képviselte a meghittséget az otthon melegét és nem utolsó sorban büszkén vállalta szegénységünket. El is terjedt hamarosan. A szocializmus fénykorában már nem is volt nélküle pártaktívagyűlés, vezetői tanácskozás, kormányülés, nők napja, rabok-őrök baráti estélye, házibuli, vadászvacsora, és sörözés a kocsmában. A pogácsát mindenki szereti, mégsincs egy általánosan elfogadott recept. Ahány háziasszony, pékség, cukrászda, vagy vendéglő, annyiféle recept létezik.
       A Ruszwurm cukrászdában csak vajas-krumplis, házitepertős, káposztás, sajtos-kefíres, és juhtúrós fordul elő. Pogácsáink zsűrijét azok a hajnali besurranók képezik, akik nem restellnek reggel 6-kor a ház udvarán nyíló műhely bejáratnál toporogni, és vágyakozó pillantásokkal sürgetni a cukrászokat, hogy minden reggel a pogácsasütéssel kezdjék a napot. Ezek a hajnali besurranók Európa szerte ismert éjszakai lények, akik jellegzetesen részei minden európai történelmi városrész ásítozó utcaképének, hiszen ők az éjszakai taxisok, rendőrök, örömszolgáltatások felügyelői, és azok megfáradt pillangói.