Torták Történelmi ismereteink szerint
Philipposz fia, Makedóniai Alexandrosz azaz, Nagy Sándor
találta fel a tortát. Történt, hogy Alexandrosz
megrendezte az ismert történelem legnagyobb lakodalmi
ünnepségét Perzsiában, Szúza (Susa) városában. Tízezer
makedón férfit királyi módon rábeszéltek, hogy
vegyen el feleségül egy-egy perzsa nőt, azaz tízezer
leány és özvegyasszony a makedón hadsereg arája lett.
Alexandrosz szinte mindenben találékony volt, egyébként
is szeretett meglepetéssel örömet okozni.
Az ókorban a katonák napi élelmezési adagként egy
darab kb. 60 dkg-os kenyeret kaptak. A kenyér alakja
lapos és kerek volt, akkora mint egy mai átlagos torta.
A kenyeret durva őrlésü árpából, rozsból vagy búzából
sütötték.
A szúzai lakodalom napján azonban a torta gabona,
mandula, dió és szárított gyümölcsdarabkák mézes
tésztájából készült, félbevágva és betöltve
anizsos, kecsketúrós, mézes krémmel. A tetejét szintén
mézbe mártott rózsaszirmokkal díszítették, és fehér
nyúzott mandulából mágikus jeleket raktak ki rajta.
Ez hát a mai torta igaz története. Eltelt 2300 év és
még mindig nem találtunk ki ennél jobbat. A torta ma
is kevert édes tésztából, krémből, bevonóból és
tetején díszből áll. A történethez még hozzátartozik,
hogy az ókori katona 40kg-os málhával naponta 20-50 km
távot menetelt, s így jutottak el az "ökomené"
széléig.
Kedves Olvasóim!
Higgyék el nekem torta ide, torta oda, nem volt gondjuk
a koleszterinnel.
|