CURIOSITAS – kíváncsiság

2020-ban a CURIOSITAS – Kíváncsiság lett Magyarország Tortája

Füredi Krisztián tápiószecsői cukrászmester alkotása, a „CURIOSITAS – Kíváncsiság” fantázianevű torta viselheti idén a kitüntető címet. 

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén tizennegyedik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. A nyertes tortát évről-évre hatalmas érdeklődés kíséri.

Kedvelt magyar ízekkel, gyümölcsökkel készült recepteket várt az Ipartestület, olyan tortákat, melyek az ünneppel, vagy Magyarországgal összefüggésbe hozhatók, és szigorúan csak kiváló minőségű, természetes és egészséges alapanyagokat tartalmaznak.

A szakmai zsűri három fordulós értékelés után hirdeti ki a győztest. Az első körben a nevezett tortákból választott ki a zsűri anonim módon hat tortát, majd a második körben újrakóstolták a döntős tortákat és javaslatokat tettek azok tökéletesítésére.

A döntőben a versenyzőknek a zsűri jelenlétében, élőben kellett elkészíteniük a tortákat, melyeket szakmai szempontok alapján pontoztak.

Így született meg a győztes, mely idén nem más, mint a „CURIOSITAS – Kíváncsiság”, Füredi Krisztián, a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrászmesterének alkotása. A tehetséges fiatal cukrász az elmúlt évek versenyeinek rendszeres résztvevője.

SüteményeinkrŐL